Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2016

Remember.

Kép
annyeong! Ahogy láthattátok, másfél hete nem voltam itt, persze ezt meg is indokoltam; már rengetegszer leírtam, de táboroztam, és páran rágtátok a fülemet, hogy márpedig írjak egy élménybeszámolót. Így tessék, itt van, remélem, kedvet kaptok, hogy jövőre akár ti is csatlakozzatok a médiások táborába, és találkozunk; mert én már biztos, hogy jövőre is ott leszek. the first moves Elsőként értem a peronra, ahol a gyülekezőt szervezték; akik nem tudták megoldani, hogy autóval felutazzanak Egerbe, kaptak egy lehetőséget, hogy egy kis DUE-s csapattal felvonatozhatnak az egri vasútállomásra. Így tettem én is, de amint megérkeztem, meg is láttam Dórit és Danit, a két vezetőt, akik nem mellesleg csoportvezetők is voltak. Egy bő óráig vártuk a többieket, ám kissé olyan egyedül éreztem magamat, mint a kisujjam. Mindenki beszélgetett, én azonban nem láttam ismerős alakokat a várakozóban - pedig már a második táboromban jártam. Végül megláttam Arnoldot, aki a tavalyi táborban is legjobb barátommá

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Nyári bakancslista.

Kép
annyeong! ^^ igen, ez a hét valahogy úgy jött össze, hogy itt lehetek, és még egy bejegyzést írhassak nektek. Holnaptól kezdődik a nyár legjobb tíz napja - legalábbis nekem, és még 100 főnek. Pont ilyenkorra esett a VKP, ezt a posztot nem lett volna szívem kihagyni, ugyanis ígéretesnek mutatkozott.  Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a   VKP kihívás összefogó  bejegyzését .   A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el . A mai téma rendhagyó volt, ugyanis megválasztottuk a hónap VKP bloggerét , aki Niki lett, az Emlékbuborék c. blog írónője. A témája, ahogy a címből kiderült, a nyári bakancslistánk volt. Igaz, szinte a nyár fele már eltelt, mégis van még pár dolog a tarsolyomban, ami kipróbálásra és megvalósításra vár. 1) DUE tábor -

BIAS TAG.

Kép
annyeong!~ Ismét jelentkezem, és megígérem, hogy ezúttal többet fogok posztolni - ha nem is akkora kaliberű posztokkal, de annál többel -, bár kevesebb, mint két nap, és kezdődik a DUE tábor , reményeim szerint ismételten csodálatosan - ugyanis már másodjára töltöm Egerben az év legjobb 10 napját. Ha szeretnétek, szolgálhatok élménybeszámolóval, bár Mee-Chan-nak alapból lógok eggyel , de remélhetőleg minden úgy fog sikerülni, ahogy terveztem. Ma nem leszek olyan hosszú, ismét egy taget hoztam; ezt még réges-régen Aris nél találtam, és kölcsönöztem el, még egyszer köszönöm ^-^ Lényegében ki kell választanod 10 biast , vagyis kedvenc bandatagot különböző bandákból, majd egy kérdés erejéig két tag közül kell választanod . Aki szeretné, nagyon szívesen elkölcsönözheti, de én kicsit lejjebb meg is jelöltem pár emberkét. ^^ Nem néztem meg előre a számokat a kérdésekhez, teljesen random lesz minden , tehát nem írtam ahhoz a kérdéshez, teszem azt Baekhyun-t, amelyikhez nagyon akartam, hogy