everybody say no.


Hello? Van itt valaki? 
Tény és való, hogy piszkosul eltűntem, sajnálom-nem sajnálom. Nem tudom, hogy hangzana ismét az "iskola" kifogás, de talán mégis ehhez folyamodok; amellett, hogy már beleestünk az év eleji hajtásba, kedvem sem volt írni. Most viszont elszántam magamat arra, hogy mégis pötyögjek egy sort arról, mi is van velem. Nem leszek hosszú, csak hogy tudjátok, mi is van.

Az első dolog, amit még szeretnék leszögezni, hogy lehetséges, nem leszek olyan jókedvű, mint általánosságában vagyok. Persze nem fogom a melankóliámat kiterjeszteni minden olvasómra, Rátok, ezért is választottam a pillanatnyi visszavonulást.
Nem fogok ódákat zengeni arról, hogyan és miként történt minden körülöttem, hiszen mind felesleges; csak egy dolog az, ami miatt elvonulok a sarokba. Felemészt a tudat belülről, hogy soha többé nem ölelhetem meg, és hogy nem mondhatom neki azt, hogy szeretem. Hogy nem adhatom neki oda a matekkönyvemet, hogy segítsen megoldani a példát, és nem ország-városozhatok vele a csendes délutánokon. Nem hallhatom a hangját, nem mondja többet, hogy hozott nekem fehér cukrot, ami a TicTacot jelenti, nem rajzol többet a hátamra, és nem ünnepelhetünk egy ötöst vagy egy születésnapot egy pohár narancsos Schweppes társaságában.
Két héttel a születésnapom előtt hagyott itt minket; nem élhette át azt a dátumot, amit pár éve nagy lázzal tervezgetett: "ha tizenöt leszel, akkor már majdnem nagy vagy; így már megengedem, hogy te magad vágd a kenyeret." Szóval, hiányzik. De nagyon.

Légy jó ott fent, Papa! Előttem még mindig teljes valódban itt vagy, a szürke pulcsidban és melegítődben, keresztrejtvénnyel a kezedben.



próbálok nem annyira egykedvű lenni, a következő posztomban, egy héten belül, már minden rendben lesz. Azt hiszem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lonely Whale.

#윤정한_생일_인상적이네.

50 k-pop kérdés.