Lonely Whale.



annyeong! ^^ rengeteget kimaradtam, ezt sajnálom is, de a múlt hetem, és a hétvégém egészen keddig tele volt programmal, utazással, vallomással, és rengeteg dologgal, így mesedélutánt rendezek itt és most, mivel rengeteg dologról tudnék írni. Az évfolyamommal olyan szerencsések voltunk, hogy 4 napot tölthettünk Szerbiában, utazgatva különböző pontokra, ismerkedve a kultúrával, nyelvvel, és az ott élő magyarokkal. Felejthetetlen négy nap volt, igaz, rettentően kimerítő, de élménydús, és persze poénokkal színezett. A régi sulimmal mindig Romániába mentek a szerencsések, én viszont azelőtt kerültem el onnan, mielőtt lehetőség nyílt volna a volt osztályomnak menni. Mégis úgy érzem, Szerbia nagyon jó választás volt, máskor is visszamennék. ^^

Reggel hajnalban kelve még összedobtam a lényeges cuccokat, amit tegnap este kifelejtettem, és kimentem a sulimhoz, ami a város szélén lévő vasútállomáson van, én meg a város szívében élek, és Fehérvár nem kicsi. Szépen sorban érkeztek az osztály - és évfolyamtársaim bőröndökkel és táskákkal, ekkor jutott eszembe, hogy otthon felejtettem a BTS pulóveremet, ezért küldhettem haza anyát, de szerencsére időben visszatért vele. Elindultunk, teli izgatottsággal, rágcsálnivalókkal és zenékkel. Nemsokára megérkeztünk a határhoz, ahol még egy fél órát kellett várnunk, míg átnézik az iratainkat, majd mikor átértünk a határon, boldogan nyújtóztunk, és indulhattunk felfedezőutunkra. Ugyan Szabadkát ki kellett hagynunk az első napon, de bepótoltuk a következőkben. Este végre megérkeztünk a szállásunkra, ami a Kishegyesen található Kátai Tanya volt. A szállásra érkezve szomorúan tapasztaltuk, hogy a Tóparti Házba nem ér el a WiFi jel, így a Vendégházban éjszakázó fiúk szobájában, egyikük ágyának tetején ülve terheltük a rendszert minden nap. Miután megvacsoráztunk, még körbenéztünk a tanyavilágban, amit ott találtunk. Rengeteg kiscsirke szaladgált az udvaron, egyikükre ráaggattuk a Kakashi nevet a Narutóból, mivel olyan szelíden ült az ember kezében, még csak nem is akart szabadulni. A kép pedig a szobánkban függeszkedő pulcsik, minden este gondosan kiakasztottuk őket, mint biodíszlet.



A következő nap utaztunk Elemérre, ahol Kiss Ernő aradi vértanú kriptája volt fellelhető. Ami pedig ennél is jobb volt, hogy nekünk kellett kigyomlálni a templomkertet, vasárnap, a tűző napon a nagy melegben nem volt semmi a gazokat szedegetni. Persze túristavezetőnk próbált minket ösztönözni azzal, hogy képzeljük a gazcsomó helyébe azt az lányt, akit utálunk/nem kedvelünk, és tegyünk úgy, mintha épp a haját tépnénk. Nem volt semmi, az biztos. Kimentünk a templom melletti játszótérre, ahol szerb gyerekek játszottak, mi meg mit csináltunk? Hát persze, hogy elkezdtünk hozzájuk koreaiul beszélni, hogy még inkább ne értsék, amit mondunk. Majd a Császár-tavon hajókáztunk három kerek órán át, figyelve a rezervátum állat - és növényvilágát. Az előtte lévő kis standokon tudtunk fagyit venni, és bár nem értettünk semmit, mégis sikerült hűsítőt szereznünk.



A harmadik napon pótoltuk Szabadkai utunkat, ezúttal már kutattuk a k-poppereket is, hátha találunk valakit. És képzeljétek, tényleg nem találkoztunk senkivel. Végigjártuk Szabadka belvárosát, a Városházát, és a kisebb utcákat, viszont szabadprogramot nem kapunk, így nem is tudtunk semmi szuvenírt sem vásárolni, sőt, mi inkább megéltük az élményeket. Fáradtan vándoroltunk tovább a pusztatemplomokhoz a semmi közepén, végül ismét mehettünk a tanyára, ahol már szamáridomító is lettem. Egyszerre etettem öt kis csacsit, meg persze az újszülött borjút, akit ChimChim-nek neveztünk el, Jimin után, mivel a sörénye teljesen hasonlított Jimin hajára. És a gazdák még jóvá is hagyták a nevét! Este hangszerbemutatót kaptunk Béla bácsitól, aki egy nagyon humoros öregember, mégis komolyan tudja venni a dolgokat. Azt mondta: "Tudom, úgy érzitek magatokat, mint a vendégek. De ez helytelen. Érezzétek magatokat úgy, mintha otthon, a saját hazátokban lennétek, mert lehet, hogy vagy egy kis határ, de a lelkünkben sosem lesz különbség." Ez a mondat mindenkit nagyon megfogott, nem véletlenül.

Az utolsó napon a hat órás kelés helyett ötkor kellett kifáradni az ágy melegéből, és keltünk útra, egészen Újvidékig, ahol a helyi várat néztük meg, és a katakombákban járkáltunk. Nálunk még vannak olyan udvarias fiúk, akik ha látják, hogy fázol a föld alatt 16 méterrel, odaadja a pulcsiját neked, nem érdekelve őt, hogy ő fagyoskodik. Természetesen mikor kiértünk, már az első napsugarak felmelegítettek, és a fűben elterülve szívtam magamba a D-vitamint. A következő és egyben utolsó állomásunk pedig Belgrád, ha úgy jobban esik, Nándorfehérvár volt, ahol a híres csata helyszínén, az egyes tornyoknál meg-megállva elevenítettük fel a történteket, majd pedig az emlékkőnél megállva énekeltük el közösen a Himnuszt, amit rengeteg ember nézett csodálkozva, sőt, még fotóztak is minket. A "show" fénypontja a végére beérkező kiskutyus volt, akit mindenki agyonsimogatott utána. Visszafelé bementünk egy óriási bevásárlóközpontba, ahol mindenki feltölthette elfogyott élelmiszerkészletét, mivel már a második napon mindenünket megettük. Természetesen nem értettünk semmit, a kasszás végig szerbül hadart, én meg a szavába vágva mondom, hogy "actually i don't speak in serbian". Tizenegykor még felváltva karaokeztunk BTS-re és Tankcsapdára, az aludni próbálók legnagyobb örömére, de hát a busz hátulja mindig a balhés osztag, nemde? Éjfél előtt öt perccel gördültünk be a vasút parkolójába, a szülők legnagyobb örömére, így épen és egészségesen hazaérkeztünk.



Ti voltatok már valamerre, így, a határmentén, esetleg valaki él a határon? Mert engem nagyon érdekel, ki merre ment, és ott milyen az élet ^^

Találkozzunk a továbbiakban is, annyeong! ^^

Megjegyzések

Vic üzenete…
Drága Ciara! ^^
Őszintén megleptél, nagyon köszönöm, hogy írtál nekem! Nagyon tetszik a tag, amint lesz lehetőségem, ki is töltöm, igazán kedves, hogy gondoltál rám! :)

Szép estét! ^^

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Save Me.

50 k-pop kérdés.