{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Amit a művészet adott nekem...
Annyeong!^^ Ismét itt vagyok, mégpedig a VKP-val, ugyanis letelt a két hét (megsúgom, több is), és ez azt jelenti, hogy új téma, és új bejegyzés!
Alapjában véve semmi közöm nincs a zenéhez, maximum annyi, hogy általános iskolás koromban profin furulyáztam, meg Piano Tiles-ban 666 lett a rekordom az egyik játszható dalnál. Sajnos vagy nem sajnos, de énekelni nem tudok, és más hangszeren sem tudok játszani, így szomorkodva nézem azokat, akiknek viszont megy. Mégis a zene meghatározó része az életemnek, mára már ki sem teszem a lábamat az utcára a fülhallgatóm nélkül, amit sokan nem néznek jó szemmel, de hát sajnos ez van.
A zene tudom, hogy művészet, mondjon bárki bármit is. Engem rengetegszer húzott ki problémákból, megnyugtatott, egyszóval nagyon sokat adott nekem ez az ág. Mindig más és más stílus, jelen pillanatban tavaly június óta a k-pop az a bizonyos zeneirányzat, ami leginkább közelebb áll hozzám. Kikapcsol, vagy éppen felpörget. Lehangol, vagy éppen felvidít. Levegőt is alig kapok, vagy épp a szívem ezerrel ver. Minden egyes dal más és más reakciót vált ki belőlem, és őszintén tisztelem ezeket az előadókat, akik azért vannak talpon naphosszat, sőt, heteken-hónapokon át, hogy nekünk, mezei zenefogyasztóknak örömet okozzanak, színt vigyenek a szürke mindennapokba.
Említhetném még a rajzművészetet, festészetet, de nem vagyok annyira művészi benne. Természetesen nem vagyok halálbéna sem, csak nem mondom azt a rajzomra, hogy "nahát ez már valami". Néha próbálkozom, de akkor előjönnek a képek, hogy mennyi ember milyen gyönyörűen tud alkotni, én meg Undertale karikatúrákat gyártok nonstop. Igen, én így fejből rajzolgatok ilyet, annyira megjegyzem a karaktereket. Talán mégsem vagyok menthetetlen.
Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el.
A mai témánk rendhagyó, ugyanis a csoportban jelenlévő egyik tag adta a témát, előzetes sorsoláson részt véve, a "hónap VKP bloggereként". Ez pedig: Amit a művészet adott nekem...
Őszintén megörültem, mikor ezt a témát kaptam, ugyanis erről még beszélni is tudok. A művészet elég sokrétű, de én főképpen a művészet egyik ágáról fogok beszélni - a zenéről. Nem csak azért, mert k-popper vagyok, hanem azért is, mert szeretem a zenét, és ez jut legelőször eszembe. Persze kitérek majd a a művészet további ágaira is, de csak mértékkel, fogjuk bele, mert kimagyarázom itt magam a végén.
Alapjában véve semmi közöm nincs a zenéhez, maximum annyi, hogy általános iskolás koromban profin furulyáztam, meg Piano Tiles-ban 666 lett a rekordom az egyik játszható dalnál. Sajnos vagy nem sajnos, de énekelni nem tudok, és más hangszeren sem tudok játszani, így szomorkodva nézem azokat, akiknek viszont megy. Mégis a zene meghatározó része az életemnek, mára már ki sem teszem a lábamat az utcára a fülhallgatóm nélkül, amit sokan nem néznek jó szemmel, de hát sajnos ez van. A zene tudom, hogy művészet, mondjon bárki bármit is. Engem rengetegszer húzott ki problémákból, megnyugtatott, egyszóval nagyon sokat adott nekem ez az ág. Mindig más és más stílus, jelen pillanatban tavaly június óta a k-pop az a bizonyos zeneirányzat, ami leginkább közelebb áll hozzám. Kikapcsol, vagy éppen felpörget. Lehangol, vagy éppen felvidít. Levegőt is alig kapok, vagy épp a szívem ezerrel ver. Minden egyes dal más és más reakciót vált ki belőlem, és őszintén tisztelem ezeket az előadókat, akik azért vannak talpon naphosszat, sőt, heteken-hónapokon át, hogy nekünk, mezei zenefogyasztóknak örömet okozzanak, színt vigyenek a szürke mindennapokba.
Természetesen ott van még az írás is. Körülbelül harmadikas lehettem, mikor először elértem az első mondvacsinált írói sikeremet. Kötelező volt az akkor bevezetett fogalmazásórán írnom egy fogalmazást egy macska és egy kutya napjáról, és természetesen az én alkotásomat emelte ki a tanárnő. Most pedig belegondoltam, hogyha nem írom a mese végére, hogy "itt a vége, fuss el véle, szaladj vele Kecskemétre!", amit nem mellesleg apukám mondott minden esti mese befejezésekor, akkor lehetséges, hogy nem is lennék itt.
Említhetném még a rajzművészetet, festészetet, de nem vagyok annyira művészi benne. Természetesen nem vagyok halálbéna sem, csak nem mondom azt a rajzomra, hogy "nahát ez már valami". Néha próbálkozom, de akkor előjönnek a képek, hogy mennyi ember milyen gyönyörűen tud alkotni, én meg Undertale karikatúrákat gyártok nonstop. Igen, én így fejből rajzolgatok ilyet, annyira megjegyzem a karaktereket. Talán mégsem vagyok menthetetlen. Ennyi lett volna a mai posztom, találkozunk a következő bejegyzésben! Annyeonghi gyeseyo! ^^
Megjegyzések