100.



annyeong~ két hete nem volt bejegyzés, ezt pedig szörnyen sajnálom. Nem fogok sokat magyarázkodni, mi is történt, hiszen semmi érdemlegeset nem értem el a hetek alatt. Vagy mégis?
Először is, a blog új külsőt kapott. Már egy ideje érett, és végre sikerült megtalálnom a tökéletes kódot. Több óráig tartott, míg véglegesen átírtam mindent, amit kellett, de úgy érzem, teljesen megérte~. A fejléc kódrészletét sajnos még nem találtam meg, ezért az EXO-s fejléc ott marad egyenlőre. Ha már bandák, akkor jöjjön a dolog másik része: hol van Taehyung? Két szó: bias wrecker. Csak ennyit tudok mondani arra az emberre, aki elfoglalta V hónapos helyét, csupán hetek alatt. Sajnos ez nem olyasféle "rajongás", ez kőkemény fangirling felé tőlem. Szerintem már mindenki tudja: Hansol Vernon Chwe gonosz módon lenyúlta a No. 1 helyet a listámról. Nyah. ><

Erről talán még többet is megosztok, ha valaki úgy kívánja, most viszont, hogy nincs miről beszélnem, elmondom a tervemet. *dun dun dun* Minaru és Cassie is kihívtak egy-egy kihívásra, amiért hatalmas köszönet~ ezeket a mai és holnapi nap folyamán (lehetséges módon) kitöltöm és publikálom is. Ezek után pedig végre foglalkozhatok majd a bejegyzésekkel is. Bizony, rengeteg posztot megterveztem, igaz, az egyikben nehezebb a haladás - egy 30, ismétlem, HARMINC napos rajz kihívás - Kuroshitsuji kiadásban. Többet azonban nem mondok, legyen minden a jövő zenéje.

Illetve, van még egy dolog, mielőtt nekikezdhetnénk végre a kihívásnak: a napokban (pontosan 5 nappal ezelőtt) volt Coupsie szülinapja, és én csúnyán lemaradtam róla, mint a borravaló. Ejnye V. Csak annyi mondanivalóm van, hogy utólag is nagyon boldogságosat neki~!

Most pedig végre nekikezdhetünk a kihívásnak, amire Cassie hívott ki. A lényeg egyértelmű: 100 darab kérdésre kell a lehető legőszintébben válaszolni. Ezúton is nagyon köszönöm a kihívást, nagyon aranyosak vagytok mindannyian ^^ Kezdjünk is neki, mielőtt aljasan kimagyarázom magamat~!

*vigyázat: indokolt őszinteség és önnmagam leégetése alert - én szóltam*



***


1. A SZEKRÉNYAJTÓD NYITVA VAN, VAGY CSUKVA, MIKOR ALSZOL? - ez változó. Ha vagyok olyan figyelmes, meg persze nem lusta, akkor egy lökéssel becsukom, de néha tárva-nyitva hagyom, nem érdekelve, hogy bárki is látja a szekrény tartalmát.
2. ELVISZED A SAMPONOS DOBOZT A HOTELEKBŐL? - mivel nem járok hotelekbe, ezért nem. Legalábbis én akárhányszor voltam (kétszer), mindig én vittem a sampont, és nem is láttam annyira különleges dobozokat. Én a fagyizóból viszem el a szalvétát.
3. ALVÁSKOR BEGYŰRÖD A TAKARÓT, VAGY NEM? - a lábamnál mindig, nehogy leharapja a mumus a lábamat. Bár emeletes ágyon alszom, de nem kockáztatom meg ennek lehetőségét.
4. LOPTÁL MÁR UTCATÁBLÁT? - nem, de nagyon jó ötletnek tartom. Felírom a bakancslistámra.
5. SZERETSZ POST IT-EKET HASZNÁLNI? - nagyon. Mindent, ami eszembe jut, felírok, vagy éppen a húgomnak hagyok kedves üzeneteket, hogy takarítsa el a zokniját a kanapéról, mert úgy nem szép az összhatás. Néha meg csak rajzolok rá.
6. SZOKTÁL KIVÁGNI KUPONOKAT, AMIKET AZTÁN SOHA NEM HASZNÁLSZ? - a Joy/Glamour napokon mindig van minimum egy olyan szelvény, amit sosem használok fel. Igen, a játékboltos az. *hüpp-hüpp*
7. INKÁBB EGY NAGY MEDVE, VAGY EGY MÉHRAJ TÁMADJON MEG? - inkább medve, ugyanis krónikusan félek a méhektől. Már négy éve egy nyamvadt dög nem csípett meg, ezt meg is akarom tartani.
8. VANNAK SZEPLŐID? - sajnos nincsenek.
9. MINDIG MOSOLYOGSZ A KÉPEKEN? - attól függ, milyen kép. Ha mindenkinek fapofával kell, néznie - hát, akkor is nevetek.
10. MELYIK EMBERI VISELKEDÉS BOSSZANT LEGINKÁBB? - a helyesen írni NEM tudás.
11. SZOKTAD SZÁMOLNI A LÉPÉSEIDET, HA SÉTÁLSZ? - csak egyszer csináltam, de semmi értelme nem volt.
12. PISILTÉL MÁR ERDŐBEN? - be kell vallanom, hogy igen. 5 éves voltam, oké?!
13. KAKILTÁL MÁR ERDŐBEN? - ennyire nem károsítottam meg a természetet.
14. SZOKTÁL TÁNCOLNI ANNAK ELLENÉRE, HOGY NEM SZÓL ZENE? - minden egyes alkalommal.
15. RÁGCSÁLOD A TOLLAID ÉS CERUZÁID? - alsóan mindig rágtam a ceruzáimat, anya mindig bosszankodott, hogy újat kell vennie, mert a tanárnő jelezte, hogy csúnyák. Szóval beköpött.
16. HÁNY SZEMÉLLYEL ALUDTÁL EGYÜTT A HÉTEN? - kettővel.
17. MEKKORA AZ ÁGYAD? - akkora hogy szinte bele se férek.
18. MI A "HÉT DALA"? - hurráhurráhurráyee



19. ELFOGADHATÓ, HA A FIÚK RÓZSASZÍNT HORDANAK? - az Ő esetében persze. :3
20. NÉZEL MÉG RAJZFILMEKET? - szinte csak azokat nézek.
21. MELYIK A LEGKEVÉSBÉ KEDVENC FILMED? - Gravitáció. Hetekig rettegtem.
22. HOL ÁSNÁD EL A REJTETT KINCSED? - oda, ahová senkinek sem lenne esze keresni.
23. MIT ISZOL EBÉD MELLÉ? - vizet, ha úgy adódik, akkor azt, amit éppen találok a hűtőben.
24. MIBE MÁRTOGATOD A CSIRKEFALATOKAT? - majonézbe, estenként ennek a fokhagymás változatába.
25. MI A KEDVENC ÉTELED? - fiúk lelkei
26. FILMEK, AMIKET ÚJRA ÉS ÚJRA MEGNÉZEL, ÉS MÉG MINDIG SZERETED - Így neveld a sárkányodat. Nem érdekel ki mit mond, akkor is örök favorit.
27. LEGUTÓBBI EMBER, AKIT MEGPUSZILTÁL / MEGPUSZILT TÉGED / MEGCSÓKOLTÁL / MEGCSÓKOLT? - a húgom.
28. VOLTÁL VALAHA CSERKÉSZ? - szerencsére nem.
29. SZTRIPTÍZELNÉL VALAHA, VAGY PÓZOLNÁL MEZTELENÜL EGY MAGAZINNAK? - nincs az a pénz. De ha van...?
30. MIKOR ÍRTÁL UTOLJÁRA LEVELET PAPÍRRA? - levelet régen, viszont történetrészletet tegnap.
31. TUDSZ OLAJAT CSERÉLNI AUTÓBAN? - nem.
32. BÜNTETTEK MÁR MEG GYORSHAJTÁSÉRT? - nem.
33. FOGYOTT MÁR EL A BENZINED? - nincs is autóm, oké?!
34. MILYEN A KEDVENC SZENDVICSED? - sajtos.
35. LEGJOBB DOLOG REGGELIRE? - lekváros gofri.
36. ÁLTALÁBAN MIKOR MÉSZ ALUDNI? - éjfél után. Rossz vagyok.
37. LUSTA VAGY? - nagyon.
38. GYEREKKÉNT MINEK ÖLTÖZTÉL BE HALLOWEEN-RE? - nem tartottuk eddig, de tavaly csontváznak festettem ki magamat.
39. MI A KÍNAI HOROSZKÓPOD? - ló.
40. HÁNY NYELVEN BESZÉLSZ? - egyenlőre kettőn. Kilencedikben felveszem a franciát, utána/közben/előtte pedig a koreait szeretném elkezdeni.
41. FEL VAGY IRATKOZVA VALAMILYEN MAGAZINRA? - karácsonyra Joy-előfizetést kaptam.
42. MELYIK JOBB: LEGÓ VAGY LINCOLN LOGS? - csakis a Lego.
43. MAKACS VAGY? - szinte mindenben.
44. KI A JOBB: LENO VAGY LETTERMAN? - sajnos nem ismerem őket.
45. SZOKTÁL NÉZNI SZAPPANOPERÁT? - a koreai doramák annak számítanak?
46. FÉLSZ A MAGASBAN? - csak ha nagyon magasan vagyok. Régen a kis magasságtól is féltem, ezt már leküzdöttem.
47. ÉNEKELSZ AZ AUTÓBAN? - amelyik dalt ismerem, főleg mikor büszkén éneklem a helytelen koreai szöveget... olyan csodás érzés.
48. ÉNEKELSZ A ZUHANY ALATT? - sajnos igen, anya folyton megkérdezi: "most melyik banda volt a soros?"
49. TÁNCOLSZ AZ AUTÓBAN? - azt egyszer megpróbáltam, de eléggé bevertem a fejem.
50. HASZNÁLTÁL MÁR FEGYVERT? - kést naponta használok. A kérdés, hogy mire.
51. MIKOR KÉSZÍTETT RÓLAD FÉNYKÉPÉSZ LEGUTÓBB PORTRÉT? - elsős koromban. Nem akarjátok látni a fogaimat srácok, nem.
52. SZERINTED A MUSICAL-EK CSÖPÖGŐSEK? - nem nézek musicalt, mióta láttam a HSM-ből egy kis részletet.
53. A KARÁCSONY STRESSZES? - szerintem borzalmasan az. Sütni-főzni a vendégeknek, akik utána alig esznek. :c
54. ETTÉL MÁR PIROGIT? - jujj, ez az a finn dolog? Negyedikes korom óta meg szeretném kóstolni.
55. KEDVENC GYÜMÖLCSÖS PITE? - nem szeretem a pitét. Úgyhogy pités pite.
56. FOGLALKOZÁSOK, AMIKET GYEREKKÉNT SZERETTÉL VOLNA CSINÁLNI? -paleontológus (dinókutató), csillagász, asztrofizikus (wtf), agyagos. És ez én voltam kicsiként.
57. HISZEL A SZELLEMEKBEN? - már régóta nem.
58. ÉREZTÉL MÁR DEJA-VU-T? - most, mikor ezt a kérdést megláttam.
59. SZEDSZ VITAMINT NAPONTA? - csak napvitamint. Így hívom a D-vitamint, mivel sosem megyek napra szinte.
60. HORDASZ PAPUCSOT? - kötelező hordanom, mivel anya leszid, hogy "már megint hol a papucsod?"
61. HORDASZ FÜRDŐKÖPENYT? - nem hordok, minek?
62. MIT VISELSZ AZ ÁGYBAN? - pizsamát?
63. ELSŐ KONCERTED? - Rick Astley  The Biebers
64. WALMART, TARGET VAGY KMART? - Walmart.
65. NIKE VAGY ADIDAS? - Puma.
66. CHEETOS VAGY FRITOS? - Cheetos all the way.
67. MOGYORÓ VAGY NAPRAFORGÓMAG? - Szotyi.
68. HALLOTTÁL MÁR A TRES BIEN BANDÁRÓL? - Nem.
69. VETTÉL MÁR TÁNCÓRÁKAT? - egyszer, óvodában.
70. ELKÉPZELTED MÁR, MILYEN SZAKMÁJA LESZ A JÖVŐBELI FÉRJEDNEK? - énekes. Lol, ezt benéztem.
71. FEL TUDOD CSAVARNI A NYELVED? - nem, de meg tudom nyalni az orromat.
72. NYERTÉL MÁR BETŰZÉSI VERSENYT? - igen, és nagyon boldog voltam.
73. SÍRTÁL MÁR ÖRÖMÖDBEN? - ki nem sírt örömében?
74. VAN BAKELITLEMEZED? - van, és még lejátszó is van hozzá.
75. VAN LEMEZLEJÁTSZÓD? - azom is van.
76. ÉGETSZ RENDSZERESEN FÜSTÖLŐKET? - nem égetek. Nem is költök ilyenekre.
77. VOLTÁL MÁR SZERELMES? - most is az vagyok.
78. KINEK A KONCERTJÉT SZERETNÉD LÁTNI? - Seventeen, BTS éssss már pénzt gyűjtök a BlockB-re.
79. LEGUTÓBBI KONCERT, AMIN VOLTÁL? - Faithless a Fezenen.
80. FORRÓ TEA VAGY HIDEG TEA? - forró tea negyven fokban a legjobb.
81. TEA VAGY KÁVÉ? - Kávé mindig.
82. SUGAR COOKIE VAGY SNICKERDOODLES? - Snickerdoodles.
83. JÓL TUDSZ ÚSZNI? - ötös voltam belőle hatodikban, tehát valószínű.
84. VISSZA TUDOD TARTANI A LÉLEGZETED AZ ORROD BEFOGÁSA NÉLKÜL? - ki nem tudja?
85. TÜRELMES VAGY? - ez attól függ.
86. DJ VAGY ZENEKAR EGY ESKÜVŐN? - most egy DJ-nek jobban örülnék.
87. NYERTÉL MÁR VERSENYT? - igen.
88. VOLT MÁR PLASZTIKAI MŰTÉTED? - nem, de meg szeretném csináltatni az orromat.
89. MELYIK A JOBB: FEKETE VAGY ZÖLD OLÍVABOGYÓ? - a fekete.
90. TUDSZ KÖTNI VAGY HORGOLNI? - egyszer alsóban eljött hozzánk az egyik osztálytársam nagyija, és megtanított minket horgolni. Na abból nem sokra emlékszem, csak arra, hogy a néni azt mondta, "elég furcsa horgolási stílusod van".
91. LEGJOBB SZOBA EGY KANDALLÓNAK? - egyértelműen egy kandallóknak kitalált extraluxus rezidencia.
92. SZERETNÉL MEGHÁZASODNI? - már megházasodtam.
93. HA MÁR HÁZAS VAGY, MIÓTA? - szeptember elsején lesz pontosan 11 éve. Szeretünk Zazu <33
94. KI TETSZETT A KÖZÉPISKOLÁBAN? - szóval most ki tetszik?
95. HISZTIZEL, AMIKOR NEM KAPSZ MEG VALAMIT? - az a kiskori mániám volt. Ma csak akkor, ha nem kaphatok meg különleges dolgokat (koncertjegy, albumok, satöbbi)
96. VANNAK GYEREKEID? - van egy alpakkám. Az számít?
97. SZERETNÉL GYEREKEKET? - egy ikerpárt szeretnék, fiú-lányban. Az olyan aranyos lenne *-*
98. MI A KEDVENC SZÍNED? - fekete, lila és mentazöld.
99. HIÁNYOLSZ MOST VALAKIT? - a nem létező macskám már megint elkóborolt a dedikált léggitárommal együtt.
100. KIKET TAG-ELSZ, HOGY MEGCSINÁLJÁK A KÉRDÉSSORT? - Neko-chan; mert színesítsük a palettádat, szenvedd ezt végig te is~ Haru; mivel úgy gondoltam, tetszene egy ilyesféle kérdéssor~ Mrs. Pandora; már régóta érett, hogy kihívjalak ismét, ez most megtörtént~

Még egyszer köszönöm Cassie-nek, hogy kihívott, élveztem a kérdéssor kitöltését~ Nemsokára újra jelentkezem, találkozunk legközelebb~! XOXO

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

autumn leaves.

Remember.

aliexpress-kihívás.