I just hit the lotto.

annyeong~! Igen, V ismét itt van, és rengeteg újítást próbáltam végezni a blogon. Pontosan két hete volt, hogy feltöltöttem az előző, második kinézetet, de már dolgoztam a következőn, aminek az eredménye az lett, amin éppen olvasol. A következő bejegyzésnek pedig nem lesz sok jelentősége, csupán rövid beszámolóval tartozom.

Az elmúlt egy hétben csak a rajzolásra fókuszáltam; ígértem egy Kuroshitsuji témában lévő, harminc napos kihívást, vagyis egy harminc pontból álló listán lévő állításokhoz kapcsolódó karaktert kell papírra vetnem. Eddig négy rajzocska van készen, így lehet, hogy több részletben fogom feltölteni a kihívást (10-es packokban), de biztosan fogok haladni~ Most pedig pár rajzot hoztam bemutató jelleggel, hogy tudjátok, mire kell számítanotok. Remélem, annyira borzalmasan nem rajzolok (bár most kicsit szégyenlősnek érzem magamat)~

Tehát, a héten ebbe a kis füzetbe alkottam. Eredetileg egy sima, Auchanos rajztömb volt, ám én egy hirtelen ötlettől vezérelve feldobtam - avagy rávarázsoltam Grell-t, mint a kedvenc karakteremet az animéből. Erre azért is vagyok büszke, mivel este fél tizenegykor készítettem, felkapcsolt, szemet nem kímélő lámpával, mindenki örömére. Ez az egyik pontja lesz majd a rajzos kihívásnak, így ne lepődjetek meg, ha abban a bejegyzésben viszontlátjátok majd~.
*rózsaszín kiselefántos faragó undefinied*

Több Kuro-Spoilert nem kaptok, legyen ennyi elég~ először csak unatkoztam, így gyakoroltam. Persze ezeket kitéptem, és a kukámban végezték; nem úgy, mint a most következő EXO doodle-k.




Természetesen látható, hogy a logókhoz egyáltalán nem fűlik a fogam, de legalább megpróbáltam, az tartja bennem a lelket ezzel kapcsolatban. Viszont az EXO-doodle-k nagyon tetszenek, és persze, láthatjátok a természetes kézírásomat (2. kép), és a tipográfiai stílusaimat (1. kép). A híres taglogókat is megpróbáltam lerajzolni, több-kevesebb sikerrel. A következőkben pedig chibiket mutatok, amiket legutóbb papírra vetettem. Az első 17 Woozi macskás remake-ben, ezzel meg is vagyok elégedve (ezt egyébként az instagramomon is láthatjátok, a többi rajzról pedig láthattatok részleteket az Insta-sztorimban). Másodszorra egy aprócska Xiumint rajzoltam, mivel megihlettek azok a videók, ahol kicsiként pingvinjelmezben táncol. Szerintem valami veszettül aranyos *-* (videók: x x)

A harmadik pedig egy egyszerű, Lotto-klipbeli Chanyeol, mivel annyira cukinak találtam *-* egyébként ez egy kis button, ami az ágyam fölötti képkeretre van felszögelve jelenleg. A fekete-fehér effektustól eltekintve egyébként barna színű a keret, Channie pedig színes.


Most pedig egy minikihívással érkeztem; Park Il-Joon is meghívott a bloggeres kihívásra, nekem pedig nem volt szívem elutasítani - nem mintha akartam volna~! Tehát következzen a blogger challenge második felvonása

Park Il-Joon "Szörny RT." c. bejegyzése:
Osztom a véleményedet nagyon sok mindenben, sőt, olyan jó olvasni, hogy valakinek nem csak pozitív/negatív élményei vannak, hanem vegyesek. A Monstert mindenki istenítette, nekem viszont személy szerint a Lucky One sokkal jobban bejön~ Amikor elolvastam, hogy szerinted Channie-nak "hatalmas a szája", egy leírhatatlanul borzalmas nevetés hagyta el a számat, ilyet még nem hallottam sosem Yeolról; mindenki csak a haját/fülét dicséri, de te egyből a szájára teszel megjegyzést. Hatalmas~! Nekem viszont a Lucky One retró-feelinges klipjére tértél ki, na akkor felgyulladt bennem a "hoppá, V ellenkezik" lámpa: én totálisan átéreztem a jelenetet, olyan volt, mintha az agyamban kutakodnának! Viszont azzal egyetértek, hogy a Monster nem lett olyan erős egy comebackhez képest - mégis rekordokat döntött a megtekintéseivel. Ott van a Lucky One, a #1 EXO-számom, 22 millióval, holott sokkal többet érdemelne. Bezzeg a Monster több, mint 50 millával elsuhant mellette - pedig ennek fordítva kéne lennie!

Sybil "Narancslé157 I." c. remekműve:
Nem nagyon olvasgatok Kylux ficeket mostanában, de ez *---* Modern AU, pont ezt szeretem benne; el mertél rugaszkodni az alaptól, és ez a csoda lett belőle. Mikor végeztem vele, csalódottan meredtem a fehér monitor elé, de percek múlva realizálódott bennem, hogy az a bizonyos "I" nem jelenthet mást; ENNEK FOLYTATÁSA LESZ! MOST! AZONNAL! 

Én pedig tanácstalanul állok itt; nem nagyon tudok jelölni embereket. Mégis, inkább megpróbálkozom Neko-channal, hátha lesz ideje és energiája kitölteni ezt a "nemhosszú" kihívást. Jó szórakozást hozzá~! Park Il-Joon, neked pedig még egyszer köszönöm, hogy gondoltál rám! <3


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lonely Whale.

Save Me.

50 k-pop kérdés.