Bejegyzések

Remember.

Kép
annyeong! Ahogy láthattátok, másfél hete nem voltam itt, persze ezt meg is indokoltam; már rengetegszer leírtam, de táboroztam, és páran rágtátok a fülemet, hogy márpedig írjak egy élménybeszámolót. Így tessék, itt van, remélem, kedvet kaptok, hogy jövőre akár ti is csatlakozzatok a médiások táborába, és találkozunk; mert én már biztos, hogy jövőre is ott leszek. the first moves Elsőként értem a peronra, ahol a gyülekezőt szervezték; akik nem tudták megoldani, hogy autóval felutazzanak Egerbe, kaptak egy lehetőséget, hogy egy kis DUE-s csapattal felvonatozhatnak az egri vasútállomásra. Így tettem én is, de amint megérkeztem, meg is láttam Dórit és Danit, a két vezetőt, akik nem mellesleg csoportvezetők is voltak. Egy bő óráig vártuk a többieket, ám kissé olyan egyedül éreztem magamat, mint a kisujjam. Mindenki beszélgetett, én azonban nem láttam ismerős alakokat a várakozóban - pedig már a második táboromban jártam. Végül megláttam Arnoldot, aki a tavalyi táborban is legjobb barátommá...

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Nyári bakancslista.

Kép
annyeong! ^^ igen, ez a hét valahogy úgy jött össze, hogy itt lehetek, és még egy bejegyzést írhassak nektek. Holnaptól kezdődik a nyár legjobb tíz napja - legalábbis nekem, és még 100 főnek. Pont ilyenkorra esett a VKP, ezt a posztot nem lett volna szívem kihagyni, ugyanis ígéretesnek mutatkozott.  Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a   VKP kihívás összefogó  bejegyzését .   A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el . A mai téma rendhagyó volt, ugyanis megválasztottuk a hónap VKP bloggerét , aki Niki lett, az Emlékbuborék c. blog írónője. A témája, ahogy a címből kiderült, a nyári bakancslistánk volt. Igaz, szinte a nyár fele már eltelt, mégis van még pár dolog a tarsolyomban, ami kipróbálásra és megvalósításra v...

BIAS TAG.

Kép
annyeong!~ Ismét jelentkezem, és megígérem, hogy ezúttal többet fogok posztolni - ha nem is akkora kaliberű posztokkal, de annál többel -, bár kevesebb, mint két nap, és kezdődik a DUE tábor , reményeim szerint ismételten csodálatosan - ugyanis már másodjára töltöm Egerben az év legjobb 10 napját. Ha szeretnétek, szolgálhatok élménybeszámolóval, bár Mee-Chan-nak alapból lógok eggyel , de remélhetőleg minden úgy fog sikerülni, ahogy terveztem. Ma nem leszek olyan hosszú, ismét egy taget hoztam; ezt még réges-régen Aris nél találtam, és kölcsönöztem el, még egyszer köszönöm ^-^ Lényegében ki kell választanod 10 biast , vagyis kedvenc bandatagot különböző bandákból, majd egy kérdés erejéig két tag közül kell választanod . Aki szeretné, nagyon szívesen elkölcsönözheti, de én kicsit lejjebb meg is jelöltem pár emberkét. ^^ Nem néztem meg előre a számokat a kérdésekhez, teljesen random lesz minden , tehát nem írtam ahhoz a kérdéshez, teszem azt Baekhyun-t, amelyikhez nagyon akartam, hogy ...

Csillagfény & ABC.

Kép
annyeong! ^^ Tudom, aljas módon eltűntem, több, mint két hete nem posztoltam, de végre megszabadultam minden felesleges dologtól, ami gátolt engem abban, hogy friss tartalmat hozzak nektek. Ezt igyekszem is bővebben megmagyarázni. A legutolsó posztom a blogon tizedikén történt; egy rövidke könyves tag formájában. Sajnos azt a kis posztot is kapkodva írtam meg, és sunyiban, mivel a vizsgámra kellett készülnöm. Hogy milyenre? Egy kisebb angolvizsgáról beszélünk, semmi nagy dolog, egy röpke szintfelmérő. Én mégis heteket készültem rá. Erre viszont a későbbiekben visszatérünk. Tizennegyedikén hivatalosan is vége lett nálunk a tanévnek, boldogan lélgeztünk fel, és rohantunk ki a játszótérre, kiélvezni a nyári szünetet már az elején. A következő napok vegyesen teltek pihenéssel és angol oldalak olvasásával töltöttem, majd hétvégén már az egész család azon imádkozott, hogy ne hadarjak annyit angolul, és pihenjek, így szombaton ágyba lettem dugva egész napra. Aztán vasárnap utazhattam Mórra, ...

nyári könyves tag.

Kép
annyeong! ˇ^ˇ megértem, ha nektek furcsa a sok poszt, de ezt a bejegyzést nem akartam tartogatni, ugyanis Ciara meglepett egy book taggel, amit nagyon köszönök neki, örömmel fogadtam a kihívást . 1. Mutass egy nyárias borítójú könyvet! E. Lockhart - A hazudósok Ahogy nézegettem az online könyvesboltban a nyári ajánlót, szemet szúrt nekem ez a könyv, nem feltétlenül a tengerparti borító miatt, hanem a címért: A hazudósok. A rövid tartalom elolvasása után ismételten felcsillant a szemem, hiszen nem mindennap botlok ilyen könyvekbe. Fel is fogom rakni a kívánságlistámra, amit még nem tudom, milyen formában teszek közzé. 2. Válassz egy kitalált helyet, ami tökéletes célpont lenne a nyári vakációdnak!  Kisimoto Maszasi - Naruto Lehet, mindenki őrültnek fog tartani ezek után, de nagyon szívesen elmennék nyaralni Avarrejtekfalvára. Haverkodhatnék Narutóval, beszélgethetnék Sakurával, esetleg Kakashit is rábírnám, hogy megszabaduljon a szájmaszkjától, ha egy kis időre is, de legalább az...

Lonely Whale.

Kép
annyeong! ^^ rengeteget kimaradtam, ezt sajnálom is, de a múlt hetem, és a hétvégém egészen keddig tele volt programmal, utazással, vallomással, és rengeteg dologgal, így mesedélutánt rendezek itt és most, mivel rengeteg dologról tudnék írni. Az évfolyamommal olyan szerencsések voltunk, hogy 4 napot tölthettünk Szerbiában, utazgatva különböző pontokra, ismerkedve a kultúrával, nyelvvel, és az ott élő magyarokkal. Felejthetetlen négy nap volt, igaz, rettentően kimerítő, de élménydús, és persze poénokkal színezett. A régi sulimmal mindig Romániába mentek a szerencsések, én viszont azelőtt kerültem el onnan, mielőtt lehetőség nyílt volna a volt osztályomnak menni. Mégis úgy érzem, Szerbia nagyon jó választás volt, máskor is visszamennék. ^^ Reggel hajnalban kelve még összedobtam a lényeges cuccokat, amit tegnap este kifelejtettem, és kimentem a sulimhoz, ami a város szélén lévő vasútállomáson van, én meg a város szívében élek, és Fehérvár nem kicsi. Szépen sorban érkeztek az...

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Amit a művészet adott nekem...

Kép
Annyeong!^^ Ismét itt vagyok, mégpedig a VKP -val, ugyanis letelt a két hét (megsúgom, több is), és ez azt jelenti, hogy új téma, és új bejegyzés!  Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a   VKP kihívás összefogó  bejegyzését .   A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el . A mai témánk rendhagyó, ugyanis a csoportban jelenlévő egyik tag adta a témát, előzetes sorsoláson részt véve, a "hónap VKP bloggereként". Ez pedig: Amit a művészet adott nekem...  Őszintén megörültem, mikor ezt a témát kaptam, ugyanis erről még beszélni is tudok. A művészet elég sokrétű, de én főképpen a művészet egyik ágáról fogok beszélni - a zenéről. Nem csak azért, mert k-popper vagyok, hanem azért is, mert szeretem a zenét, és ez jut legelős...